Weboldal címe
Weboldal alcíme

" Hiszem, hogy a szépség belülről fakad, a smink pedig hozzásegít a kibontakozásához."

Fejes Tóth Judit - sminkmester, sminktetováló művész, kozmetikus

Tisztán emlékszem. Minden a tükör előtt állva dőlt el. Úgy 4 éves koromban. Anyut szemléltem, miközben sminkeli magát és közben meg-megcsapott a pirosító és az egymásba rakható rúzsok édes illata. A kémia jól működött, szerelem lett, sminkszerelem. Pontosan itt és így kezdődött.

Aztán gyorsan jöttek a szárnypróbálgatások magamon, majd a barátnőimen, csak az volt a ciki, amikor nagycsoportos korunkban egy vasárnap délután teszteltük egymáson a legendás „Mystic” rúzst, mert Kriszti anyukájának már volt olyan és még másnap is nyoma volt az ajkunkon a misztikus módon zöldből pirossá változott csodának…

Nagyon sok év és kacskaringós út bejárása után végül 2011 óta azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek, ami a hivatásom. Sminkes vagyok. Szívvel, lélekkel.

Kristóf Ilus segítségével tanulhattam meg a sminkmesterség alapjait, akinél a maszkmesterségbe is beleleshettem.  Sipos Zita precizitásával, hibátlan sminkjeivel nagy hatással volt rám, sokat tanultam tőle. Maria Lihacheva és Taisija Vasiljeva masterclass-ain további sminktudással gazdagodtam. Asztalos Kriszta bevezetett az orosz aqua makeup világába ami a sminken belül egy újabb szerelem lett valamint nagyon sokat köszönhetek neki a versenyekre való felkészítésért is, hiszen mindkét alkalommal sikerült a dobogó legfelső fokára állnom és ezzel magyar bajnoki címet szereznem.  Mindannyiuknak hálával tartozom.

Hálás vagyok továbbá annak a megannyi vendégemnek, akik egy-egy alkalomra – bálra, szalagavatóra, fotózásra, esküvőre készülődve, vagy csak úgy – bizalmat szavaztak - szavaznak nekem és elkészíthetem sminkjüket. Boldog vagyok, amiért számos céges sminkes felkérésnek is eleget tehetek.

Mégis, leghálásabb a családomnak vagyok, leginkább a férjemnek, aki támogatása nélkül valószínűleg nem indultam volna el ezen az úton, és a gyerekeinknek, akiknek sokszor hétvégén is nélkülözniük kell, azért, hogy dolgozhassak, sminkelhessek.

Nem vagyok elkötelezve egy márka iránt sem, hiszem, hogy mindegyiknek vannak jó termékei: állandó teszteléssel igyekszem megtalálni és használni a legjobbakat. Eszközeim között megtalálhatók az Atelier Paris, a Kryolan, a Paris Berlin, a MAC, a KIKO, a Karaja, a P. Luise, Natasha Denona, Danessa Myricks és az Inglot egyes termékei is több más márka között.

A smink mellett 2014 óta kozmetikai szolgáltatásokkal, 2017 óta pedig sminktetoválással bővítettem profilomat. Szenvedélyesen kutatom a jobbnál jobb termékeket, tanulom a legújabb  technikákat és használom ezeket a mindennapokban vendégeim megelégedésére.

2013 óta saját szépségszalonomban,Győr belvárosában, a Celebrity Beautyban szépítem a vendégeimet.

Imádom az arckezelések hangulatát és mindig lenyűgöz, hogy mennyire látványos hatással van a bőrre egy relaxáló masszázzsal kombinált célzott arcápoló rituálé. A sminktetoválás egy csodálatos alkotó folyamat számomra. Nem sablonos munka, hanem személyre szabott művészet aminek a vendég acformája, stílusa és igénye ad keretet. A sminkelésben pedig azt a pillanatot szeretem a legjobban, amikor a legvégén a vendégem kezébe adom a tükröt és ott, akkor, végre elhiszi magáról, hogy valóban szép.